background img

The New Stuff

SMURD-egység létesül Marosludason

Év végére Marosludason is beindulhat egy SMURD sürgősségi egység, amelynek létesítését tavaly kezdeményezte a helyi önkormányzat.

„A tervezési szakaszon túl vagyunk, a következő lépés az építkezési engedélyek megszerzése. A SMURD-egység székhelye a Nyárfa utcában, a tűzoltó kocsiszín fölött lesz” – tájékoztatott Moldovan Ioan Cristian, Marosludas polgármestere.

A sürgősségi egység létesítése nem terheli anyagilag a város költségvetését, ugyanis ennek tervezési, építési költségeit teljes mértékben a marosludasi cukorgyár állja. „A rohammentő-szolgálat kihelyezett egysége nemcsak a várost, hanem a környező 11 községet is kiszolgálja. Már találkoztunk a települések elöljáróival, akik beleegyezésüket adták, hogy az egység működtetésének költségeibe, az alkalmazottak bérébe bepótolnak. Ezt az egyezséget egyesület formájában szeretnénk hivatalossá tenni” – folytatta a városvezető.

Az önkormányzat Dorin Olteannal, a Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség vezetőjével, Raed Arafattal, a SMURD Alapítvány elnökével, és a marosludasi kórház sürgősségi osztályának illetékeseivel is egyeztetett, és közösen jutottak arra a végkövetkeztetésre, hogy szükség van egy SMURD-egységre.
„Nagyon fontos, hogy ezentúl Marosludasnak nem kettő, hanem három mentője lesz. Az E60-as európai úton gyakran történnek balesetek, tehát a harmadik, ajándékba kapott mentő mindenképp jól fog. Az eddigi tapasztalatok alapján sajnos azt kell mondanom: lesznek olyan helyzetek, amikor a három mentőkocsi sem lesz elég” – fogalmazott Moldovan.

A polgármesteri hivatal versenyvizsgát hirdetett a mintegy 14 rohammentős állás betöltésére. A kizáró jellegű sportvizsga után a jövendőbeli rohammenetősöket a Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség szakemberei fogják ingyenesen kiképezni.


Marosludasi Magyar Napok 2014

Marosludasi Magyar Napok - 2014 szeptember 5 - 7.
A "Petrőczy Kata Szidónia" Kulturális Egyesület szervezésében

A Petrőczy Kata Szidónia kulturális egyesület szeptember 5-e és 7-e között magyar napokat szervez Marosludason. Pénteken 19 órától a művelődési otthonban Antoniu Méda festménykiállítását nyitják meg, 20 órától pedig a Tivoli étteremben enyedi borokat kóstolhatnak meg az érdeklődők. Szombaton 9 órától az Ifjúsági parkban tenisztornát szerveznek, majd a hagyományos Gyöngykoszorú néptánctalálkozót megelőzően a részt vevő csoportok egy-egy fenyőfát ültetnek a Petőfi-szobor köré. Erre 16 órakor kerül sor. 17 órakor a művelődési házban kezdődik a Gyöngykoszorú találkozó, amelyen 15 kárpátaljai, vajdasági, magyarországi és természetesen erdélyi hagyományőrző együttes vesz részt. A nap a 20 órakor kezdődő táncházzal zárul. Vasárnap a rendezvény az andrássytelepi Petőfi Sándor iskola udvarára költözik, ahol 10-től várják a gyerekeket, focibajnokság és gulyásfőző verseny lesz. 14 órától az ott felállított színpadon néptánc-, népzene-, moderntánc-, operett- és popzenei előadók és együttesek lépnek fel. 20 órától magyar bált tartanak.

Az eseménysorozat programja:

- Szeptember 5, Péntek: 20 órától Magyar bórest a Tivoli étteremben.
- Szeptember 6, Szombat: 9 órától Tenisztorna az Ifjúsági parkban, 16 órától Fenyőfa ültetés a Petőfi szobornál, 17 órától Gyöngykoszorú fesztivál a Művelődési Házban, 20 órától Táncház, Antoniu Méda festménykiállítás.  
- Szeptember 7, Vasárnap: 8 órától gulyásfőzés, 10 órától gyerekprogram, 11 órától focibajnokság, 13 órától a gulyások kiértékelése, ebéd, 14 órától kultúrprogram, ősi foglalkozások, 20 órától magyar bál.

A kultúrprogram keretén belül fellépnek: Kiss Ildikó, Fekete Tímea, Operettissimo, Malozsa, Máté Imola, Bükkösi Róbert, Nechita Ovidiu, Néptáncosok, Mese mondok,  Stand up dance - Marosőjvár, Rokos zenekar, Székely Gizella.

XII. Kárpát-Medencei Gyöngykoszorú Fesztivál


XII. Kárpát-Medencei Gyöngykoszorú fesztivál
Helyszín: Marosludasi Művelődési Ház
Időpont: 2014 szeptember 6-án, 17 órai kezdettel


Fellépők:


Popular Posts