background img

The New Stuff

Marosludasi Interjúk: Kovács Levente

Kovács Levente marosludasi zongoraművész új lemeze, amelynek címe "Dream" nemrég készült el, erről és sok másról kérdeztük.

Marosludas Oldala: Megkérlek röviden mutatkozz be az oldal olvasóinak!
Kovács Levente: A nevem Kovács Levente, 44 éves, elvalt és van két fiam, akik 14 és 19 évesek. 5 éves korom óta zongorázom. Ludason születtem, itt kezdtem el a zongora tanulását, majd Marosvásárhelyen végeztem a zeneiskolát zongora szakon. Főiskolai tanulmányaimat Magyarországon végeztem pedagógia szakon. A Gyömrői Általános Iskola és speciális Iskolánál dolgoztam 5 évig, ahol zeneszakkört vezettem és számos országos és nemzetközi fesztiválon részt vettem. 2008-ban költöztem haza Ludasra, ahol ugyan abban az évben, 2008-ban kezdtem a zongoraoktatást majd 2013-ban Radnóton is.

M.O.: Mivel készültél meglepni közönségedet ? 
K.L.: Az új lemezemmel, amelynek címe "Dream".  A rajta levő dalok az emberek lelkéhez szolnak, különböző mondanivalóval rendelkeznek. A cél az, hogy megérintse az emberek lelkét.

M.O.: Hol leled az inspirációt amikor zenét komponálsz ?
K.L.: Mindenhol és sehol. A dalok csak egyszerűen jönnek, én eljátszom, leírom és a hallgatóknak átadom. Nem az enyémek, én eszköznek tartom magam, aki által az emberekhez eljut a zene.

M.O.: Kivel kollaboráltál az új lemezed megalkotásakor ?
K.L.: A lemezen és a borítón levő kép és a design Marius Popa mesterműve, a felvétel Kovács Norbert stúdiója réven készült el és a pénzügyi háttér a Hirschmann Románia, Roman Virgil igazgató segítségével lett biztosítva. Továbbá két diákommal, a 13 éves Cotta Bogdan-nal és a 14 éves Coman Adela-val működtem együtt.

M.O.: Mennyire könnyű / nehéz egy lemezt kiadni? 
K.L.: Nehezebb mint hittem, tavaszra terveztük a kiadását, de késtünk mert sok volt a munka. A legnehezebb az anyagi háttér megteremtése volt.  

M.O.: Hogyan szeretnéd promoválni az új lemezedet?
K.L.: A médián keresztül (rádió, Tv, Internet, írott sajtó) és élőben a lemezbemutató koncerteken. Tavaly több koncertem volt, Segesváron a várban, Marosludason játszottam a két neves zongoristával, Corina Răducan-nal és Eugen Dumitrescu-val, azután Ludason egy új és különleges élményt nyújtottam közönségemnek az "Improvise" koncerten. A jövőben szeretném a gyerekeket is bevonni a projektekbe. A lemezen helyet kapott két gyerek munkája, Cotta Bogdan (13 éves Marosludasról)  egy saját dallal szerepel a lemezen a 3.-ik helyen, az 5.-ik dalnál meg Coman Adela (14 éves Radnótról) kísér zongorán.
Készülünk egy erdélyi turnéra is, "THE ROSE" címmel, Segesvár, Nagyszeben, Szászrégen,  Arad, Temesvár, Nagyvárad van tervbe véve, most gőzerővel dolgozunk ezen a projekten, de ehhez is meg kell teremteni az anyagi fedezetet. Ezúton is megszeretném köszönni a HIRSCHMANN cégnek a támogatásukat, ami nélkül a lemez nem lenne és köszönöm Simon Attila szobrászművésznek is a sok segítséget.

M.O.: Tapasztaltaid szerint hogyan reagál a marosludasi közönség erre a zenei műfajra?
K.L.:  Úgy tapasztaltam, hogy Marosludason elég nagyszámú klasszikus zenét kedvelő közönség létezik, akik értékelik dalaimat és ez ad lendületet ahhoz, hogy tovább folytassam ezt a munkát.

M.O.: Honnan vásárolható meg az új lemezed ? 
K.L.: A lemez nálam vásárolható meg, a lemezbemutatókon, a 0758-488746 és 0724-263855 telefonszámokon vagy a kovacslevi77@gmail.com e-mail címen

M.O.: Mi a véleményed a marosludasi kulturális életről?
K.L.: A ludasi kulturális élet szerintem rossz színvonalon van, az embereknek már nagyon régen nem volt részük minőségi, színvonalas zenei előadásokban és koncertekben, ezt próbáltuk megváltoztatni.

M.O.: Mennyire támogatja a marosludasi városvezetés a kulturális projekteket, mit lehetne javítani ezen ?
K.L.: Ami a támogatást illeti az sem teljesen megfelelő, nincs támogatva az innováció, a gyerekek zenei fejlődésével többet kellene foglalkozni és anyagilag is támogatni ezt.

Egy kis ízelítő Kovács Levente "Dream" lemezéről:

Tesztelik a szirénák működését

Fotó: braila24.ro
A riasztóberendezések működését ellenőrzik egy légoltalmi gyakorlat során Marosludason október 1-én, tájékoztatja a lakosságot közleményében a Marosludasi Polgármesteri Hivatal.

Október 1-én délelőtt 11 órakor megszólalnak a központosított riasztóhálózat szirénái légiriadóra figyelmeztetve, rögtön ezután pedig a szirénák a riadó végét jelzik majd. A riadó végét jelző hang folyamatos, két percig tartó jelzés, ugyanolyan erősségű, mint a figyelmeztető hang.

A polgármesteri hivatal közleménye pontos információkkal szolgál arról is, mit kell tenni valódi riasztás esetén.

Valós vészhelyzet esetén a riadó lefújásával a lakosság visszatérhet a kiürített épületekbe, de előbb ellenőrizni kell, mennyire biztonságos az épület, megrongálódott épületbe tilos bemenni. Ezenkívül ellenőrizni kell a különböző szolgáltatásokat, vizet, gázt, villanyt, károsodás esetén azonnal értesíteni kell a szolgáltatót.

A víz, illetve élelmiszerfogyasztásra is fokozottan oda kell figyelni, csak palackozott, vagy legalább 15 percig forralt vizet, valamint alaposan megtisztított és megfőzött élelmiszert szabad fogyasztani. Emellett a lakosságnak a törmelékek eltakarításában, valamint az áldozatok, károsultak segítésében is részt kell vennie.

Ludasok találkozója és Gyöngykoszorú

Szeptember első hétvégéjén rangos események zajlottak Marosludason. X. alkalommal találkoztak a Kárpát-medencei Ludasok képviselői. Pénteken alig fogadtuk a kárpátaljai Orchidea táncegyüttest, máris érkezett a százhalombattai Forrás néptánc-együttes. Körbe sem nézhettek a művelődési házban, máris kopogott a vajdasági Ludas Matyi KE Koppantó néptánccsoportja, amikor a szentgáloskéri citerások jelentek meg. Este a művelődési házban találkoztunk, majd magyar boresten vettünk részt a Tivoliban. Papp Péter nagyenyedi aranyérmes borász bemutatott borait a hajdinások szolgálták fel.
Szombaton a Gyöngykoszorú néptánctalálkozóra került sor. Díszvendégünk Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának küldöttsége volt, dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul vezetésével. Tánccsoportok érkeztek Erdélyből és Bukovinából. A Petőfi Sándor-szobornál az együvé tartozás jegyében tuját ültettünk, melyet Aszalos Szabolcs Ottó erdész adományozott. A részt vevő tánccsopor-tok végigvonultak az utcán, a feldíszített lovas szekéren a Harmadik zenekar muzsikált.

– Ti mind, fiatalok, gyerekek, hagyományőrzők, egy-egy gyöngyszeme vagytok ennek a gyöngykoszorúnak – mondta köszöntőjében Kilyén Ilka színművésznő. Összesen 16 csoport táncolt a helyi kultúrház színpadán, bemutatva a Vajdaság, Kárpátalja, Erdély és Magyarország élő folklórját.
Fellépett a marosludasi Hajdina, a vajdasági Ludas néptánccsoportja, a kárpátaljai Téglás, a bálványos-váraljai, a besztercei, csombordi, az ördöngösfüzesi, a bukovinai radna-lajosfalvi, a szabédi, a széki, a vajda-szentiványi, a vicei és a kaposvári-szentgáloskéri, illetve százhalombattai néptáncegyüttes.
A táncok, énekek bemutatása után a moderátor, Tóth Mária Orsolya tanárnő a színpadra kérte a főkonzult, dr. Tóth Bernadett Eszter konzul asszonyt, Kis István alpolgármestert, a csoportvezetőket. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözölte a résztvevőket, méltatta az eseményt.
Vasárnap folytatódtak a Ludasok találkozójának rendezvényei. A Boldog Gizella templom harangjai szentmisére hívták a határon túli vendégeket és a helybeli telepeseket.
– Köszöntsétek egymást a béke jelével! – Ambrus Vilmos főesperes felhívására testvéri kézfogással üdvözölték egymást a résztvevők.
Mise után az andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán folytatódott a rendezvény, ahol gulyásfőző verseny is volt. Az első díjat a Forrás együttes érdemelte ki.
A találkozón volt játszóház, kézműves-foglalkozás. A Tokos zenekar élőben bűvölte el hallgatóságát. A rendezvény visszatérő résztvevője, a kolozsvári Operettissimo ezúttal is meleg fogadtatásban részesült. A találkozót hajnalig tartó magyar bál zárta.
A pénteki és vasárnapi események a Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület és a városi érdekvédelmi szervezet közös szervezésében zajlottak.
Tóth Sándor

Forrás: Népújság

Ioan Gyuri Pascu & The Blue Workers Koncert

Ioan Gyuri Pascu & The Blue Workers Koncert Marosludason

Időpont: 2014 október 2, 19 óra
Elhalasztva 2014 október 23., csütörtök, 19 órára
Helyszín: Marosludasi Művelődési Ház

15 éves a Hajdina

Megalakulásának 15-ik évfordulóját ünnepli a marosludasi HAJDINA néptáncegyüttes.

Időpont: 2014 November 4, kedd, 16 órai kezdettel
Helyszin: Marosludasi Művelődési Ház

Átállt Marosludas polgármestere – megköszönte a gyorssegélyt

Két nappal azután, hogy gyorssegélyt kapott a kormánytól, Marosludas liberális polgármestere átállt a szociáldemokraták táborába. A PNL megyei vezetője szerint elveszíti mandátumát. De ez nem olyan biztos.

Néhány nap alatt „megfordult a világ” Marosludason: Maros megye ötödik legnagyobb településének elöljárója, a PNL-s Cristian Moldovan pénteken, szeptember 19-én bejelentette, hogy távozik a pártból és ezután a Szociáldemokrata Párt (PSD) égisze alatt politizál és vezeti a várost, mert szerinte ez „hasznos lesz a város szempontjából”. Történt ez azután, hogy a szerdai, szeptember 17-ei kormányülésen – az ország további tíz településével egyetemben – gyorssegélyt szavaztak meg, hogy így elkerüljék a fizetésképtelenné válásukat. Az állami tartalékalapból nyújtott sürgős anyagi segítségre az elmaradt számlák kifizetése miatt volt szükség. Maros megyéből egyedül Marosludas szerepelt a listán, 1,9 millió lejt kapott.

Cristian Moldovan a 2012-es helyhatósági választásokon a PNL és a PSD által létrehozott USL színeiben nyert mandátumot, azóta pedig – mint ismert – a PNL a PDL-vel kötött megállapodást és egyesült. Az elöljáró mostani gesztusát azzal indokolta, hogy nem „csaphatja be a választókat”, nem élhet vissza a bizalmukkal. „Úgy döntöttem, hogy a volt USL által megjelölt úton haladok tovább, helyi és megyei szinten is. Nem okozhatok csalódást azoknak a ludasiaknak, akik 2012-ben tömegesen az USL-re szavaztak. A jó dolgokat folytatni kell, ezért döntöttem a PSD mellett, és a 2016-os választásokon valószínűleg a szociáldemokraták színeiben jelöltetem magam” – nyilatkozta a PNL marosludasi szervezetének elnöki tisztségét is betöltő városvezető a Radio Transilvania marosludasi stúdiójának.

A liberálisok megyei elnöke, Ciprian Dobre úgy véli, a polgármester távozása veszteség a párt számára, és el fogja veszíteni a mandátumát. „A távozások, átállások jelét Victor Ponta adta meg, amikor elkezdődött a helyi választott tisztségviselők zsarolása. A romániai helyi képviselők megalázása. Sajnálom elsősorban, hogy távozott, másodsorban pedig, mert el fogja veszíteni a mandátumát” – mondta a sajtónak Ciprian Dobre. A nemrég heves vitákat kiváltott – és a képviselőház által leszavazott – politikai vándorlási törvény azonban bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi az átállást anélkül, hogy az illető polgármester elveszítené mandátumát. A jogszabályt sokak szerint pont az ebbe az irányba – az egykori USL-s partner liberálisoktól a PSD-be – történő átállások miatt dolgozták ki.

Forrás: Székelyhon

Kormánygyorssegély Marosludasnak

Fotó: ludus.ro
Marosludas is szerepel azon 11 település között, amelyeknek a szerdai kormányülésen gyorssegélyt szavaztak meg, hogy így elkerüljék a fizetésképtelenné válásukat. Érdeklődésünkre Kis István alpolgármester elmondta, azért kértek anyagi segítséget, hogy kifizessék elmaradt számláikat.

A kormány szeptember 17-i ülésén elfogadott egy határozatot, miszerint 11 olyan településnek utalnak ki gyorssegélyt, amely fizetésképtelenné vált, vagy kényszervégrehajtás alatt áll. A tartalékalapból kifizetendő összeg összesen 25,587 millió lej, s ezt az önkormányzatok csakis az elmaradt számlák törlesztésére fordíthatják.
Maros megyéből csupán egy település, Marosludas szerepel a segélyezettek között. A Székelyhon.ro érdeklődésére Kis István alpolgármester elmondta, hogy már év elején tudták, hogy nagyon be kell osztaniuk a költségvetési bevételeket, hogy mindenre elég legyen.

„Jelentős összeget kell visszafizessünk egy nyolc évvel ezelőtt, az előző városvezetés által aszfaltozásra felvett kölcsönből. Két nagy beruházás is zajlik a városban: három ANL-s tömbházat közművesítünk, valamint egy fedett uszodát építünk. A fizetéseket eddig ki tudtuk adni, de vannak elmaradt számláink, ezért is kértünk segítséget a kormánytól. Örvendünk, hogy kérésünk meghallgatásra talált” – nyilatkozta az alpolgármester, hozzátéve, hogy a helyi adókat és illetékeket általában év végéig 80-85 százalékban szokták befizetni a marosludasi magánszemélyek és cégek.

Forrás: Székelyhon

A Kárpát-medence gyöngyei

A Kárpát-medence gyöngyei címen illethetjük azokat a zenélő, éneklő, táncoló ifjakat, akik e hétvégén – szeptember 5–7. között – Marosludason és az Andrássytelepen a nagyérdemű előtt színre viszik a Vajdaság, Kárpátalja, Erdély és Magyarország élő folklórját. Ludas-Supljákról (SRB), Téglásról (UKR), Bálványosváraljáról, Besztercéről, Csombordról, Ördöngösfüzesről, Radnalajosfalváról (Bukovina), Szabédról, Székről, Vajdaszentiványról, Vicéről és Kaposvár-Szentgáloskérről, illetve Százhalombattáról látja vendégül a Hajdina KE és táncosai e gyöngyszemeket.
A XII. Kárpát-medencei Gyöngykoszorú folklórfesztivál Marosludas és környéke magyarságának és nem csak nekik óhajt ezúttal is maradandó képet raktározni mindannyiuk lelkében.
Péntek este a művelődési házban Antonio Méda rajztanárnő tárlata látható este héttől, nyolctól magyar borest a Tivoli étteremben. Itt Papp Péter aranydíjazott borász pincéjének nedűjét ízlelgethetik a megjelenők. Hogy teljesebb legyen az áldott szőlő levének hatása, a Forrás néptáncegyüttes, arról az Orchidea és a Hajdina táncosai gondoskodnak, valamint a szentgáloskéri citerások. „Volt, mi volt, s mi elveszett, érte sírni kár, mert mindörökre megmarad a bor, a dal, a tánc” – e magyar mondás igazolódni látszik a Tivoliban.
Szombat délelőtt tenisztorna az ifjúsági parkban. Délután négykor a Petőfi Sándor-szobornál Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának képviseletében dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul és dr. Tóth Bernadett Eszter konzul nyitja meg a találkozót. Tuját ültetnek, a földi ittlét és jövőbeli lét szimbólumát. Ezután népviseletben teszik meg a kilencszáz méternyi távolságot a művelődési házig. Itt Ambrus Vilmos főesperes igehirdetése után Kilyén Ilka művésznő, a Maros megyei EMKE elnök asszonyának dalcsokra „hangolja” tovább a néző, a táncos, mindenki lelkét. A táncot a Tatárka kezdi, és kb. 150 perc után a Hajdina zárja. A Harmadik Zenekar, a magyarlapádi Ifjúsági Zenekar és a vajdaszentiványi zenekar kíséretével csodálhatjuk meg valamennyi táncot. A táncházban kivilágos kivirradtig áll a tánc.
Vasárnap az Andrássytelepen, a Petőfi Sándor Általános Iskola udvárán már reggel nyolckor „tolongás” várható. A gulyásfőzők vetélkedése az ebédet hivatott biztosítani mind a kultúrműsort szolgáltatók, mind a nézők számára. A Hajdina határon túli vendégeivel ismét táncol. Muzsikál a Tokos zenekar. Ezenkívül gyermekprogram, ősi magyar foglalkozások, foci, neves fellépők előadásai elégítik ki a nagyérdemű igényeit. Este nyolctól magyar bál.
Ha valaki még nem döntötte el, nem késő, készülődjön, szeretettel fogadjuk. 

Tóth Sándor, a marosludasi EMKE elnöke

Forrás: Népújság

Marosludas huszonnégyszer talált be

Marosludas és Segesvár mérkőzésén gólzáport láthattak a nézők, a hazaiak 24 alkalommal vették be a vendégek kapuját.

A házigazda ludasiak parádéztak a szombat délelőtti mérkőzésen: huszonnégyszer vették be a segesvári kaput, és egy gólt sem kaptak. Csütörtökön este Marosvásárhelyen Dános legyőzte a hazai AS MSE csapatát a forduló nyitómeccsén, pénteken Búzásbesenyő kijavította múlt fordulóbeli botlását és hazai pályán legyőzte Nyárádszeredát. Ismét nyert az ASA II, ezúttal Szászrégenből hozták el mindhárom pontot. Két gólgazdag döntetlen született Náznánfalva és a Dicsőszentmártoni Unirea, illetve a Szováta–Mezőméhes összecsapáson. Két játéknap után Marosludas, Nyárádtő és a Marosvásárhelyi ASA II rendelkezik tökéletes mutatókkal, a tabella utolsó helyein Szászrégen, Mezőbergenye, a Marosvásárhelyi Gaz Metan, illetve Segesvár pont nélkül állnak.


Hétvégén elkezdődtek a küzdelmek a 6. liga első és második csoportjában is, minden találkozót vasárnap késő délután játszottak. Öt új együttes csatlakozott a hatodik ligához: Mikefalva az első, Uzdiszentgyörgy, Marossárpatak, Harcó és Mezőpanit a második csoportban szerepel. Az ötödosztályú bajnokságban minden bizonnyal szintén két csoportot hoznak létre huszonnégy csapat részvételével. A fordulók sorsolását tegnap délután tartották a Megyei Labdarúgó Szövetség székhelyén. Az első fordulót hétvégén rendezik.

Labdarúgó 4. liga, 2. forduló, eredmények:
Csütörtök:
Marosvásárhelyi AS MSE–Dánosi Gaz Metan 2–5
Péntek:
Búzásbesenyői Înfrăţirea–Nyárádszeredai ESK 3–1
Szombat:
Szászrégeni Gliga Companies–Marosvásárhelyi ASA II 1–2
Nagysármás–Marosvásárhelyi Gaz Metan 2–1
Náznánfalvi Mureşul–Dicsőszentmártoni Unirea 3–3
Szovátai Mobila–Mezőméhesi Avântul 3–3
Marosludasi Mureşul–Segesvári Arena 24–0
Marosoroszfalvi Mureşul–Kutyfalvi Mureşul 1–1
Nyárádtői Viitorul–Mezőbergenyei Unirea 4–0

Forrás: Székelyhon

Popular Posts